Akiket támogatunk

Nem csak a minőségi utcabútorok gyártói vagyunk, de mindazoknak a partnere is, akik valami egyedülállót szeretnének alkotni a köztereken.

The Street

Az utcában nem csak lakunk, hanem élünk is! Éljen a The Street. Ennek a nemzetközi egynapos konferenciának az a célja, hogy olyan emberek találkozzanak, akiknek van mondanivalójuk a közterületek fejlesztésével kapcsolatban. A rendezvény olyan személyek találkozására ad lehetőséget, akiknek máshogy erre nem lenne alkalmuk, így közösen beszélgethetnek az aktuális témákról, melyek az egész világot foglalkoztatják. A célunk nem csak konkrét megoldásokat és termékeket létrehozni az utcabútorok piacán, hanem kezdeményezni szeretnénk olyan találkozásokat és beszélgetéseket is, melyek a köztereket gazdagabbá teszik és fejlesztik. Ezért hoztuk létre a The Street projektet, ahol minden ében vendégül látjuk az tájépítészeket, tervezőket és újságírókat a zlíni Bata intézmény területén.

Landscape festival

A tájépítészet Csehországban még nem kap annyi figyelmet, amennyit megérdemelne, ezért is alapították a Landscape fesztivált. Alapvető gondolata, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a tájépítészet területének léptékére, értelmére és jelentőségére a kortárs építészet, a művészet és a közterületek vonatkozásában. Építészeti és művészeti installációk, kiállítások, beszélgetések és happeningek révén a rendezvény hangsúlyozza a közterületek és a zöldfelületek fontosságát a városi környezetben. Felkeresi a város elhagyatott és vitatott területeit, amelyek potencionálisan a kultúrális és a társadalmi élet új központjai lehetnek. Ezeket a helyeket igyekszik site-specific instalációkkal és happeningekkel felélénkíteni, kultiválni és felvázolni azok jövőbeli lehetséges fejlődését. Ilyen beszélgetéseknél és tevékenységeknél az mmcité utcabútor nem hiányozhat.

Plac Na Glanc

A Miasto Ogrodów egy kulturális intézmény a lengyel Katowicében, különösen érdekelt minket a Plac Na Glanc projekt, amelynek a támogatása mellett döntöttünk. A projekt célja a köztudat fejlesztése és változtatása a közterekkel kapcsolatban. Bizonyíték arra, hogy a város lakói is szervesen módosítják a környezetüket és felelősek is azért. A Plac na Glanc-ra jelölni lehet kis udvart vagy közterületet, melynek szüksége lehet a felújításra, újraépítésre. A kiválasztott helyszíneket egy nemzetközi diák kezdeményezés, a MEDS támogatja a dizájn és az építészet terén. Az mmcité lengyel leányvállalata kiegészíti ezeket a helyeket padokkal, nyugágyakkal vagy egyéb felszereléssel. Együttesen folytatjuk a küldetésünket a szebb városokért világszerte.

CE ZA AR

A minőségi építészet hangsúlyozása, alapvető lépés a környezet javításában, ahol élünk. A minőségi építészet fontosságáról és fejlesztéséről alkotott közvélemény művelése. Ez a Szlovák Építész Kamara célja, melynek eredménye a minden évben megrendezendő CE ZA AR díjátadó, ahol a legjobb építményeket díjazzák 6 kategóriában. Családi házak, lakóházak, ipari építmények, beltér, kültér és az építészet nem mindennapi jelensége. Minden jelölt projektért izgulunk és különösen azoknak szorítunk, amelyeknél az utcabútorunk is felhasználásra került.

Manifesto

Egy stílusos találkozóhely, amely kulturával és gasztronómiával teli. Ez a Manifesto. Prága régóta várt egy ilyen eseményre és mi büszkék vagyunk, hogy a mi segítségünkkel jöhetett létre. A reSITE non-profit szervezet kezdeményezésének a része, akiket mi is támogatunk. A város elfeledett helyszínei egyedülálló helyekké váltak, tele kifinomult építészettel és természetesen mmcité bútorral. Itt az emberek talákozhatnak és közösen tölthetik idejüket. A Manifest alatt válogatott kulináris élményekre számíthat a világ minden részéről és gazdag kulturális programra is. Ez az első prágai kézpénzmentes hely, ahol csak bankkártyával lehet fizetni. A jövő itt jelen van és az mmcité nem hiányozhat innen.

Superstudio

A diákok és munkájuk támogatása a DNS-ünk. Sok figyelemre méltó és kereskedelmi szempontból is sikeres termékünket olyan fiatal tervezőink készítették, akik még nem fejezték be a tanulmányaikat. Annak érdekében, hogy tanulmányaik és a munkájuk is sikeres legyen úgy döntöttünk, hogy támogatjuk a Superstudio projektet. A superstudio egy olyan pályázat a felsőoktatásban tanulók részére, amely a városok aktuális problémáira reagál az építészet és a várostervezés szempontjából. Fejleszti a kritikus gondolkodást, az interdiszciplináris együttműködést és az ötletek azonnali megfogalmazásának és megvédésének képességét. A hallgatóknak 24 órájuk van arra, hogy felkészüljenek az adott feladatra, majd 200 másodperc áll rendelkezésükre, hogy bemutassák projektjüket egy szakmai testület előtt. Szeretjük látni a kreativitást és az innovatív megközelítéseket, éppúgy, a szervezőktől, mint a hallgatóktól! Szuper, hogy a részesei lehetünk.

KRUH

Szívügyeink az építkezések, amelyekre a padjainkat és az utcabútorainkat tervezzük, de ugyanolyan fontos a számunkra a közterek használói figyelmének a felkeltése. A Kruh (A Kör), ahol a két út találkozik és amelynek mi is a részesei lettünk – az építészet népszerűsítésével foglalkozik. A 2001-ben alakult önkéntes diákszervezet a prágai Képzőművészeti Akadémián. Előadásokat és beszélgetéseket szerveznek és a népszerű Építészeti nap fesztvált is. Támogatjuk az építészek és a városok lakói közötti kapcsolatok kialakítására irányuló erőfeszítéseket.

ARCHIP

Az egyetlen építészeti egyetem Közép-Európában, melynek alapnyelve az angol. Az Archip magánegyetem, amelynek székhelye a DOX Kortárs művészeti centrumban van. Az mmcitének és más partnereknek köszönhetően a diákok különféle ösztöndíjakat nyerhetnek el és a cseh diákok féláron tanulhatnak. A tánarok között több jelenleg is alkotó, sikeres építészt találhatunk meg: Janek Schindler vagy Jaroslav Wertig, elméleti oktató Adam Gebrian vagy a sokat díjazott formatervező Jerry Koza.

reSITE

A városok és a közterületek iránti szeretet az, ami összeköt minket és Martin Barry tájépítészt. A New York-i születésű, Prágában élő szakember 2012-ben alapította a reSITE platformot, amely segít élhetőbbé, kellemesebbé tenni a városokat és összeköti a különböző szektorok vezető személyiségeinek globális közösségét. Ennek a non-profit szervezetnek a célja, hogy új perspektívába helyezze az urbanizmust, ösztönözze és támogassa a városiasodás, építészet, politika, kultúra és a gazdaság szinergiáját a növekvő városok világában. Ezeknek a nemzetközileg elismert szakembereknek a projektjeit és eredményeit éves szakmai konferenciákon és rendezvényeken mutatják be a szakértőknek és a nagyközönségnek. Megtiszteltetés számunkra, hogy támogathatunk egy törekvést a jobb életérta városokban. A reSITE sikerét és jelentőségét bizonyítja azoknak a nemzetközi szakembereknek a sora, akik ellátogattak Csehországba és természetesen a 2018 Év Eseménye díj is.


 

Az együttműködés számunkra elengedhetetlen, elkötelezettség és ugyanakkor kihívás a közös cél elérése érdekében.
Támogatjuk továbbá:

 

KOGAA

Czech selection